Kedves matematika tanár. Érthetően magyarázó matek tanár. Matematika korrepetálás online. Középiskolai felvételi felkészítő. Középfokú érettségi felkészítő.

Szia!

Engedd meg, hogy bemutatkozzam, mint leendő matektanárod.

Kamilla vagyok, diplomás matematikus, földrajz tanári specializációval. Több mint 10 éve foglalkozom matek tanítással – felső tagozattól egészen egyetemi szintig.

Anno egyetemista koromban kezdtem el matekot korrepetálni, hogy a tanulmányi ösztöndíj mellett plusz bevételem legyen. Hamar megtapasztaltam a közös siker élményét, amikor az egyik első diákom 6 hónap közös tanulás után ötös emelt matek érettségi vizsgát tett. Azóta is ez a személyes motivációm, hogy minden diákkal együtt örülhessek a jó eredménynek.

A diploma megszerzése után pénzügyi majd mérnöki irányban tanultam tovább, de a matek korrepetálás a hétköznapjaim része maradt. Eltöltöttem némi időt iskolarendszerben oktató tanárként is, de be kellett látnom, hogy közel sem tudok olyan hatékonyan dolgozni nagy csoporttal, mint egyénileg. Idő közben kialakultak a saját módszereim, és az online korrepetálás terén is megtaláltam a legjobb megoldást.

A tanári munkám alapja az a meggyőződés, hogy a matematika nem egy érthetetlen tantárgy, csak sokszor nem a megfelelő módon találkoznak vele a gyerekek. Sok diák azért veszti el az önbizalmát, mert nem kapja meg azt az érthető, türelmes és bátorító segítséget, amire igazán szüksége lenne. A személyes órák alatt folyamatosan gyermekeden van a hangsúly, az ő igényei szerint haladunk és a meglévő tudására építkezve érjük el a kitűzött célt.

Számomra a legszebb pillanat az, amikor látom a diák szemében az „aha-élményt” – azt, amikor összeáll a kép, és elkezd újra bízni önmagában. A tudás mellett rendszeresen mentális támogatást is kap a tanuló, mert hiszek abban, hogy a siker nem csak a tananyag ismeretéből ered.

Ha úgy érzed, hogy a gyermeked okos, csak épp elbizonytalanodott a matek miatt, szeretettel várom jelentkezésedet. Szakmai tudással, türelemmel és érthető magyarázatokkal segítem őt abban, hogy kihozza magából a legtöbbet.

Ha szeretnétek velem tanulni, a Kapcsolat oldalon írjatok néhány sort, miben tudok segíteni, és megbeszéljük az ingyenes konzultáció részleteit is, ahol megismerjük egymást és megmutatom, milyen egy online matekóra.