Augusztus. Még egy hónap és iskolakezdés. Benned is egyre többször kering a gondolat, hogy idén hogyan lesz?
Van az a pillanat, amikor a naptárban megjelenik az augusztus – és hirtelen már nem tűnik olyan végtelennek a nyár. Bár a tanítás „csak” hetek múlva kezdődik, magunkban már elkezdjük a készülődést: visszaszámolunk, listát írunk, próbálunk emlékezni arra, hogy is ment ez tavaly… de sokszor inkább csak stresszelünk, hogyan bírjuk majd az átállást.
Ez a blogposzt nem arról szól, mit kellene tenni, hanem arról, hogyan érdemes gondolkodni erről az átmenetről – hogy szeptember ne a káoszról, hanem a fokozatos visszarendeződésről szóljon.

Miért olyan nehéz visszaállni?
A nyári szünet alatt teljesen más ritmusban élünk: később kelünk, lazább a napirend, kevesebb a nyomás, az agyunk is szabadságon van, főleg a gyerekeké. A napok is hosszabbak, többször van idő csak létezni. És ez így van jól. A kihívás ott kezdődik, amikor egyik napról a másikra kell „visszazökkenni” és ezt sokan maguktól, elvárásokkal teli környezetben próbálják megtenni.
Nem mindenkinek megy egyformán
Van, aki alig várja a tanévet – és van, aki szorong tőle. Van, aki örül a közösségnek – más meg már most görcsben van, akár a matek miatt.
Szülőként is kavaroghatnak bennünk vegyes érzelmek és gyermekünkben is megjelenhetnek összetett érzések. Ez teljesen normális. Éppen ezért fontos, hogy ne akarjunk mindent egyedül „helyretenni” egy hét alatt.
A türelem ilyenkor nem lustaság, hanem stratégia. Nem kell, hogy az iskolakezdés feszültség legyen. Ha most türelmesen, lépésről lépésre elkezdjük visszaszoktatni magunkat, akkor sokkal nagyobb eséllyel lesz nyugodt a szeptember és gördülékeny az átmenet. Fontos a fokozatosság és a rendszer helyreállítása. Van egy jó hírem! Erre még egy teljes hónap rendelkezésre áll, használjuk ki.
A matek ilyenkor különösen érzékeny pont
Vannak a szeretett és kevésbé szeretett tantárgyak. Nyár végéhez közeledve ezek az érzések felerősödnek a diákokban (és persze a szülőkben is) és gyakran érezzük azt, bárcsak máshogy lenne idén. A matematika az egyik legkevésbé szeretett tantárgy és a legtöbb fejtörést okozza az évkezdéshez közeledve: Mit felejtett el a gyerekem matekból? Hogyan fogjuk idén végigcsinálni vele az újabb tananyagokat? Lesz türelmem idén is leülni vele matekozni?
A jó hír? Nem kell egyedül csinálni.
Segítség! Kell valaki, aki felfrissíti a gyermekem matektudását.
Ha érzed, hogy szeptemberben nem csak Te, hanem gyermeked is nehezen ül le újra matekozni, akkor ideje segítséget kérni egy matektanártól augusztusban. A matek ismétlését már most el lehet kezdeni, hogy az első órára magabiztos tudással üljön be gyerkőcöd. Míg társai a tanárra is alig tudnak figyelni, addig kamaszod az összes feltett kérdésre tudni fogja a választ matekórán. És milyen jó egy ilyen pozitív élménnyel kezdeni a tanévet.
A következő blogbejegyzésben hozok néhány gyakorlati tippet, ami segíthet a nyári pihenés után újra felvenni a ritmust – különösen a matek kapcsán.
Addig is, ha úgy érzed, jól jönne egy kis matek gyakorlás, foglaljatok ingyenes konzultációt a lenti gombra kattintva.

